Az Omega legendával a 80-as évek elején találkoztam először, gyermeki eszmélésem hajnalán. Benkő Laci portréját a XI. lemezhez készített Gyémánt László grafikáról ismertem meg, sokáig ezzel a vázlatos képpel azonosítottam. Első személyes találkozásunk 1994 őszén volt, a Benczúr utcai Postás Művelődési Központban működő Omega Klubban. A nevezetes esős Népstadion koncert után voltunk pár héttel, így szívesen hallgattuk Laci anekdotázásait. Mesélte, hogy annyira esett az eső, hogy a billentyűzet alól bugyogott fel a víz, ezért tervbe is vette, hogy legközelebb lyukat fúr a szintetizátorok aljára, hogy ott kifolyjon - ebből az ötletéből fog majd megélni. 😁
Többször is magyar Vangelisnek titulálták őt, hiszen épp egykorúak, és mindkettejük billentyűs. Ezt mindig visszafordította, hogy akkor Vangelis a görög Benkő... 🙃
Többször volt szerencsém még találkozni vele, ami egyébként meglepően könnyen ment, szívesen engedte közel magához az embereket, híresen jókedvű, szellemes, közvetlen természete volt. 2011-ben Balatonakarattyán játszott a Körszínpadon Jankai Bélával (akkor készült a közös fotó), majd nagy meglepetésemre a 2016-os Jean Michel Jarre koncerten a közönség soraiban vettem észre és köszöntöttem a koncert után - a magyar Vangelis megszólítást akkor sem hagytam el, persze örült neki. Jarre koncertjein egyébként is természetes módon vegyülnek a korosztályok éppúgy, mint a közemberek és a hírességek.
Legutóbb épp egy éve láttam Benkő Lacit az Arénában, az utolsó Omega koncerten, ami furcsa módon számomra az első Omega koncert volt: valahogy eddig kimaradt a nagy rajongásban, hogy el is menjek élőben meghallgatni őket. Laci távozásával sajnos többet nem is lesz lehetőségem őket a klasszikus felállásban együtt látnom...
A sok zenésztárs és rajongó közt én is gyászolom őt, szomorúan búcsúzom.😢
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése