Jingle Bells az űrben - 1965. december 16.

50 évvel ezelőtt ezen a napon szólalt meg először hangszer a világűrben: a Gemini 6 fedélzetén, Wally Schirra előadásában a Jingle Bells, Hohner "Little Lady" szájharmonikán.

Kedves iskolatársaim a Hunyadiból!

Ahogy ígértem, közzéteszem a régi, másolt VHS kazettákon őrizgetett felvételeimet a budapesti Hunyadi János Ének-Zene és Nyelvi Tagozatos Általános Iskola hangversenyeiről. 1992 - 1994 között készültek, amikor a kicsinyeket Papné Diósi Ágnes vezette, majd Czimbalekné Bankó Erika, a nagyokat pedig Nits Márta.

A videók címében megtaláljátok a felvételek időpontját, a leírásban pedig a helyszínt, és még néhány tudnivalót. Idővel a műsorfüzeteket is bepötyögöm.

Köszönet a felvételekért Kiss Szabolcs bátyjának!

Remélem, mindeni magára ismer ;)

Üdvözlettel: Opánszki Dávid (1987-től 1994-ig koptattam a padokat) 

1992.05.22. Tanév végi hangverseny

az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola dísztermében

1993.03.27 Hangverseny a Hadtörténeti Múzeum Márványtermében

"Tavasz az európai zenetörténetben" címmel

1993.05.03 A Kicsinyek kórusa és a Nagykórus szereplése

a zuglói Éneklő Ifjúság hangversenyen

1993.05.30 Gyermeknap a Parlamentben

1993.06.03 Tanév végi hangverseny

az ELTE Radnóti Mikós Gyakorlóiskola Dísztermében

1993.12.16 Karácsonyi hangverseny

a Bosnyák téri Páduai Szent Antal plébániatemplomban

1994.03.18 Fővárosi Éneklő Ifjúság minősítő hangverseny

1994.06.03 Tanév végi hangverseny első része

1994.06.03 Tanév végi hangverseny második része

Hangfoglalás 2015

A Budapest Music Expo-n jártam.

 

 

 

Valami mozog

2003-ban a szombathelyi Bartók Szeminárium hallgatójaként készítettem ezt a kompozíciót, amit azóta is a legkedvesebbjeim között tartok számon. Igyekszem szépen sorba szedni a darab kialakulásának körülményeit, az inspirációs forrásokat és az alkotófolyamatot, ahogy eljutottam a hallható végeredményig. Élmény volt!

Valamikor konzisként az 1990-es évek második felében találtam rá a Bartók rádió elektroakusztikus zenei műsorára, épp Jonty Harrison egy darabja szólt, a címe talán Belső terek és kölcsönhatások, vagy talán a Láthatatlan objektumok, nem emlékszem pontosan. Kommersz szintipop zenén felnőtt fülem azért már igencsak éhes volt az elektroakusztikus tér által megjeleníthető differenciáltabb élmények felé. Csak ámultam, ahogy röpködtek a láthatatlan objektumok a levegőben, olyan érzetem volt, mintha egy lehetetlen gép még lehetetlenebb alakú tárgyakat gyártana, és szétdobálná maga köré, mire azok önálló életre kelnek. Ha jól emlékszem, utána nem aludtam túl sokat, szerencsére a másnapi szolfézs feleletem azért mégis jól sikerült Igó Lenkénél. Óra után vele is megosztottam, hogy mibe botlottam előző este 23:30-kor a Bartókon. Természetes nyitottsággal fogadta érdeklődésemet, és örömmel hallgatta az élménybeszámolómat.

Számítógéppel akkor még nem rendelkeztem, de egyébként sem volt sok fogalmam arról, hogy milyen technikával készülhetnek ezek a zenék. Azért élt bennem valamiféle elképzelés egy hatalmas keverőpultról, meg méregdrága, szekrény méretű eszközökről, sok-sok zsinórral, gondoltam, ez örökké tabu marad előttem.

A következő nyári szünet a házi kísérletezésé volt, elhasznált walkmanek élve boncolásával és átjátszókábelek, csatlakozók tönkretételével töltöttem az időt. Sajnos a tanév indulásakor félbe kellett hagynom a játékot, de a következő nyáron ugyanonnan folytattam. Legnagyobb eredménye az volt ennek a munkának, hogy tudtam sebességet változtatni, vágásokat létrehozni és keverni. Ezzel a technikával született pár apró etűd, melyek létrejöttének nagyon-nagyon örültem.

Sikeres zeneakadémiai felvételim után második otthonommá vált a Liszt Ferenc téri patinás épület, melynek majd minden szegletét felfedeztem. Ez az ódon, sok helyen romos, de elbűvölő kastély és hangulata már a múlté, és csak az emlékezetünkben él: a felújítás világraszóló és bravúros, korszerű és korhű megoldásaival együtt természetesen elveszett ez a régi varázs. Nekem mindig is az marad az igazi Zeneakadémia, amit akkor láttam és megismertem.

A karvezetősök 5-ös terméből a könyvtár fölött áttekintve egy pici helyiségre lettem figyelmes, benne néhány Apple Macintosh, egy YAMAHA DX7 II, és egy keverő mellett fiatalok ücsörögtek. Amikor kötelezően speciális kollégiumi tárgyat kellett választanunk, kérvényeztem, hogy felvehessem az elektroakusztikus zeneszerzést. A csodával volt határos, hogy a zsúfolt órarendemben mindig volt annyi szabad hely, hogy járhassak Szigetvári Andrea óráira, három éven át.

Így juthattam el két alkalommal Szombathelyre, a Bartók Szeminárium zeneszerzés kurzusára, itt Andrea mellett más komponistákkal is megismerkedtem: Johannes Kretz osztrák, és Georg Hajdu magyar származású német zeneszerzővel konzultáltam több alkalommal.

A Valami mozog hangzó alapanyagainak gyűjtésekor az a bizonyos Jonty Harrison darab inspirált, amiről már írtam, próbáltam minél több érdekes szerkezet hangját összegyűjteni, legyen az mechanikus, pneumatikus, vagy bármilyen más elven működő eszköz. Még a Batthyány téri HÉV végállomáson is megfordultam, a forgalmi ügyeletes engedélyével készítettem hangfelvételeket az álló, mozgó szerelvényekről. Különösen szerencsés akusztikájú hely ez: a föld alatti végállomás által létrejövő visszhangok és a használaton kívüli 1. vágány szeparáltsága egyaránt lehetővé tették, hogy a bent álló szerelvény irányváltásakor hallható változatos szuszogásokból, kompresszormorgásokból bőséges mennyiségű anyagot rögzítsek.

Amikor Szombathelyen rám szakadt a lehetőség, hogy két hétig akár éjjel-nappal dolgozhassak, elkezdtem izgatottan összerakni a gépek hangjait. Eleinte felvillanyozott a munka, de nemsokára igen kijózanító élmény volt rájönni, hogy az anyagok közti kölcsönhatások kiépítése azért „nem úgy megy ám”, ezek az objektumok bizony nem fognak maguktól szóba állni egymással. Rendet kell rakni köztük, meg kell őket tanulni, majd folyamatokat létrehozni belőlük.

A hangfelvételek készítését ott, Szombathelyen is folytattam, a kollégium üres folyosóján több féle anyagú golyókat gurítottam-dobáltam, végül ebből alakult ki az ötlet, hogy a láthatatlan gépem majd golyókat fog gyártani, de ha kell, akkor másra is képes lesz. Szépen kezdett körvonalazódni a koncepció, a hangjaim egyre jobb barátságba kerültek egymással. Ekkor kértem egy konzultációt Georg Hajdutól, hogy segítsen a zenévé válás folyamatában.

Megtiszteltetés volt számomra, hogy egy igazi zeneszerző, egy szaktekintély egyből komolyan veszi, amit csinálok, rögtön belehelyezkedett a munkám aktuális állapotába, és a legszükségesebb pontokon tudott nagyszerű segítséget nyújtani ahhoz, hogy megvalósítsam azt, amit én szeretnék elérni ezzel a matériával.

Az egy órás beszélgetésünk végén már tisztábban láttam, hogy lesz a darabnak eleje és közepe. De nem akart vége lenni. Mégis valahogyan befejeztem. Vagy inkább elvarrtam. Egyelőre. A munka során igazából végig a legegyszerűbb technikákkal dolgoztam, a hangokat önmagukban elég érdekeseknek tartottam ahhoz, hogy többnyire csak vágásokat és keveréseket használjak. Az utolsó este viszont rátaláltam a ProTools néhány plug-injére, amik a zajszerű hangjaimat zeneivé varázsolják, a spektrumokat harmonikussá alakítják, így akár dallamokat is lehetett rajzolni a természetes közegében koppanásként vagy zörgésként hallható alapanyagba. Nagyon örültem a felfedezésnek.

A végső verzióval Georg a záró hangversenyen találkozott először, nem titkolta lelkesedését, hogy számára ez a darab lett a kurzus legkedvesebbje. Köszönöm neki az értékes segítséget, amit nyújtott a darab létrejöttéhez.

A Valami mozog később elhangzott 2004-ben az Óbudai Társaskörben, az I. Ifjúsági Kortárs Zenei Estek keretén belül, és testvérem Opánszki Tamás festőművész kiállításainak megnyitóin is. Köszönöm a lehetőséget a szerepésre!

Hardver: Apple Macintosh G4, Digi 002

Szoftver: ProTools 5.3.2, Peak 3, Max/MSP 4.1, AudioSculpt

Régi-régi dal...

…amit nálunk Gyertyafény keringőként is ismernek, páratlan lüktetésűre alakítva. Én maradnék az eredeti skót dal páros lüktetésénél, szerencsére a nyolcadikos ének könyvben is így jelent meg, és én is így tanítom.

Két évvel ezelőtt az akkori nyolcadikosok bankettjére készülve gondoltam egyet, és közös énekünket színesítve készítettem egy kíséretnek szánt hanganyagot, de most már úgy érzem, hogy önállóan is megállja a helyét ez a feldolgozás. Szerényen indultam neki a zeneszerkesztésnek: sávonként játszottam fel az ötleteimet, először csak a zongoraszólamot, majd amihez kedvem volt, szép sorban a YAMAHA zongorám magam effektezte hangszíneivel a „szőnyeg” hátteret, az ellenszólamokat, és rövid idő alatt az itt hallható eredmény lett belőle. A sávokban nincsen vágás, mindegyiket egy ülésre, improvizációként játszottam fel, örülök, hogy sikerült őket megörökítenem. Már közben is feltűnt, hogy újfent nem maradtam mentes a Vangelis - Mike Oldfield - J. M. Jarre hangszín- és formavilág eszközeitől, de talán nem is bánom annyira.

A felvétel technikai demonstrációnak is alkalmas lehet, hiszen sajnos hallható, amint az egymásra játszott sávokon a YAMAHA zongora enyhe kimeneti zaja is összeadódik.

A nyolcadikosoknak egyébként nagyon tetszett a feldolgozás, megsegítette a közös éneküket. Ők voltak egyébként az első olyan társaság, akiket egész általános iskolai ittlétük alatt ismerhettem és taníthattam.

Küldöm mindenkinek szeretettel ezt abból az alkalomból is, hogy holnap leszek 13100 napos! :)

Rubinstein: Melódia

Pásztor, pásztor

Alapfokú tanulmányaim során kamaramuzsikálásra is lehetőség adódott. A Szabó Helga és Dobszay László által szerkesztett emelt szintű ének-zene könyvek szemelvényeit gordonkásként gyakran kísértem continuo szólammal. A felvételen Henry Purcell népszerű duettjét adjuk elő az Artúr király című semi-operából. A videó egyben Nits Mártával való együttműködésem egyik szép emléke.

Tavasz az európai zenetörténetben

Ezzel a címmel tartott hangversenyt a zuglói Hunyadi János Általános Iskola a Hadtörténeti Múzeum felkérésére a Márványteremben 1993 márciusában. Bő egy órás bemutatkozásunk gerincét a Nagykórus műsorszámai adták, emellett külön-külön is énekeltek a felső tagozatos osztályok, évfolyamuknak megfelelő zenetörténeti korok alkotásait előadva. Egyéni produkciók is színesítették a hangversenyt, így Kelemen Rita és Ridovics Eszter népdalokat énekeltek, jómagam Európából keleti irányba kitekintve örmény zeneszerző művét játszottam, majd meglepetésként a Pálinkás család igazi amerikai hangulatot idézett meg saját jazz feldolgozásaikkal. (A teljes felvétel hamarosan a YouTube csatornámon!)

A 2012-ben elhunyt örmény Arutjunjan darabját sokan játsszák a magyar csellisták közül. Igazi látványosság a főtéma visszatérésekor a vonó rugalmasságát kihasználó spiccato játékmód, ez valódi szenzációnak számított akkor mindannyiunknak, magam is élveztem ennek a különleges technikának az alkalmazását. Emellett az európai fülnek egzotikumként ható keleties dallamvilágával, színes karaktereivel is magára vonta a darab a figyelmet. Nagy élmény volt előadni iskolatársaimnak, és szívesen osztom meg most internetes közönségemmel is ezt a felvételt!